Bulimia nervosa | Falásroham | Önhánytatás | Kontrollvesztés

Több felmérést végeztek a BN prevalenciájának megállapítása érdekében: a fiatal nők körében 1% körüli. Korábban a restriktív AN volt a leggyakoribb, ma viszont már a többféle impulzuskontroll-zavarral társuló multiinpulzív bulimia a legelterjedtebb (TÚRY, 2003).

A tünetek sokban hasonlítanak az AN tüneteihez. A két kórkép gyakran kevert formában is észlelhető, ez a bulimarexia (TÚRY, 2003).

Alaptünetei a falásrohamok – melyekre a kontrollvesztés érzése jellemző -, továbbá a testsúlycsökkentő manipulációk, a testképzavarnak megfelelően állandó aggodalmaskodás a testsúly és az alak miatt, valamint a tünetek valamilyen gyakorisága – legalább heti két falásroham.

A BN-t az AN „titkos nővérének” lehetne nevezni, ugyanis a betegek éveken keresztül titkolni tudják a tüneteiket (LUBAN-PLOZZA és munkatársai, 1994). Általában teljesen normális a súlyuk, de bármely tápláltsági állapotban megjelenhet (TÚRY és SZABÓ, 2000). Közelít az AN purgáló típusához, viszont az enyhébb mértékű alultápláltság miatt nem annyira súlyos. Gyakori, hogy az a betegség AN-val kezdődik, de ha nem ezen a módon, a BN akkor is valamilyen AN-hoz hasonló ételkorlátozási kísérletek formájában indul. Jellemzően az állandó diétázási próbálkozásokat falásrohamok és kompenzáló viselkedések epizódjai törik meg. Ezek egyrészt bűntudat forrásai, másrészt viszont feszültségcsökkentő szerepük van.

A betegség elején a betegeket főleg a karcsúság mindenek fölötti vágya vezérli. Igyekeznek kontrollálni a testsúlyukat - diétázással, magas energiatartalmú ételek elkerülésével -, legalábbis a betegség elején. Túlevéses és hányásos epizódok váltakoznak egymással. A beteg hamarosan rátanul a hányás hasznára, és fellélegzik, amikor hányás után üresnek érzi magát. Örül annak, hogy lényegében bármennyit ehet hízás nélkül.

A betegek a falásrohamokat - általában - titkolják. Jellemző a szénhidrát-preferencia. A rohamok néha éjszaka jelentkeznek. Naponta többször is felléphetnek a rohamok, rövid ideig, például negyed óráig tarthatnak, és nagyon sok, akár 50 ezer kalóriát is elfogyaszthat ez alatt az idő alatt a beteg. A falások gyakran tervezettek. Ennivalót tárolnak - olyat, amit könnyű megemészteni és kihányni -, hogy azt aztán egy alkalmas pillanatban elővehessék és megehessék.

A hányási epizódot több tényező is provokálhatja: szorongás, feszültség, unalom, alkohol- vagy drogfogyasztás. (A hányás szorongásoldó hatását igazolja az a tény, miszerint depressziós tünetek nem csupán társulnak a BN-hoz, hanem korrelációs kapcsolatban is vannak vele). Azt, hogy éhesek voltak, szinte soha nem jelölik meg viselkedésük okaként - még akkor sem, ha előtte napokig nem vettek magukhoz táplálékot.

A testsúlycsökkentő viselkedések szintén extrém mértékűek, naponta akár 10-20 önhánytatás is történhet. A következményes károk rendkívül súlyosak: zománchiány a fogak belső felszínén, illetve szívritmuszavarok (a kálium- és egyéb ionvesztés miatt).

LUBAN-PLOZZA, B., PÖLDINGER, W:, KRÖGER, F. (1994): Pszichoszomatikus betegek az orvosi gyakorlatban. Animula, Budapest.

TÚRY F. (2003): A táplálkozási magatartás zavarai (Evészavarok). In: FÜREDI J., NÉMETH A., TARISKA P. (szerk.): A pszichiátria magyar kézikönyve. Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest. 439-446.

TÚRY F., SZABÓ P. (2000): A táplálkozási magatartás zavarai. Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest.