Anorexia nervosa | Éhezőművészet | Önéheztetés | Súlyfóbia | Testképzavar | Súlyhiány

Anorexia nervosa

Az anorexia név - an-orexis - hiányzó vágyat, étvágyat, étvágyhiányt jelent (TÚRY és SZABÓ, 2000; TÚRY és munkatársai, 1993). Vannak olyan önéheztetési formák, melyek nem tesznek eleget a mai anorexia nervosa (AN) kritériumainak, viszont történetéhez szorosan hozzákapcsolódnak, és nagyon sok a hasonlóság is közöttük. Az önéheztetés leírásának történetében három szakaszt különíthetünk el egymástól (VANDEREYCKEN, idézi TÚRY és SZABÓ, 2000). Kezdetben vallásos magyarázatok uralkodtak. A XIII. századtól váltak ismertté az éhező szentek, például Sziléziai Hedvig, Sineai Katalin, Szent Margit és Theresa Neumann. A XV-XVI. században az önéheztetést már boszorkánysággal és ördögi megszállottsággal magyarázták, egyre kevésbé tartották a koplalót szentnek.

A XVI. századtól a koplalás egyre inkább elidegenedett a vallásosságtól, és vásári látványossággá vált. A XIX. századtól a koplalás az éhezőművészek számára pedig már komoly jövedelemforrást jelentett.

„Magyarázni az éhezőművészetet!

Ha valaki nem érzi, mi az, úgysem lehet megértetni vele.”

(Franz Kafka)

A betegséggé címkézés előtt megjelentek az önéheztetés olyan átmeneti formái is, mint a koplaló lányok, a csodálatos lányok, az éhezőművészek vagy az élő csontvázak. Ezek jelentik az átmenetet a vallásos magyarázatok és a betegségmodell között. A koplalás ekkor már látványosságnak számított.

Az AN legelső, orvosilag is hiteles leírása Richard Morton angol orvostól származik 1689-ből. Két serdülőről írt, egy fiúról és egy lányról, akikre jellemző volt az étel elutasítása, a tanulmányokkal való túlzott foglalkozás, a menstruációs zavar és a testi okkal nem magyarázható súlyvesztés. A jelenséget „nervous consumption”, azaz „ideges felemésztődés” néven jegyezte le. A betegség pontos és hiteles leírása azonban csak a XIX. században történt meg Louis-Victor Marcé, egy fiatal francia pszichiáter által (TÚRY és SZABÓ, 2000).

Az AN hivatalos kórképpé válása Gull és Lasègue nevéhez kapcsolható. Ők egymástól függetlenül közöltek eseteket a kórképről. Gull 1868-ban tartott egy előadást egy fiatal anorexiás lány esetéről, mely esetet hamarosan újságban is közöltek. Lasègue 1873-ban közölt egy cikket nyolc 18-31 éves beteg részletes esetéről. Mindketten egyformán kiemelték azt, hogy nem a gyomor betegségéről van szó, az étvágygerjesztők ugyanis hatástalanok voltak. (TÚRY és SZABÓ, 2000).

Az AN gyakorisága, azaz az egy időpillanatban érintett emberek aránya a fejlett nyugati államokban a 18-35 éves felnőtt nők körében 1-4% (TÚRY, 2003). Veszélyes betegségről van szó, az érintettek 8%-a 10 éven belül, 20%-a pedig 20 éven belül meghal.

Alaptünetei a súlyfóbia, a testképzavar, a súlyhiány és az amenorrhea (TÚRY, 2003).

  • A súlyfóbia az elhízástól való félelmet jelenti még extrém mértékű lesoványodás esetén is.

  • Az anorexiás testképzavar azt jelenti, hogy a betegek önpercepciója torzult, kövérnek tartják magukat. Testképen a személy saját testével kapcsolatos pszichológiai élményeit és viselkedését kell érteni, illetve azt a módot, ahogyan ezek az élmények szerveződnek (SZABÓ, 1996).

  • Harmadik alaptünet a súlyhiány, aminek legalább 15%-osnak kell lennie. A normális testsúly gyakran használt mutatója a testtömegindex – a kilogrammban mért testsúlyt kell elosztani a méterben mért magasság négyzetével. Ennek a normális tartománya 20-25 kg/m2.

  • A negyedik tünet az amenorrhea, amely bizonyos mennyiségű súlyhiány mellett automatikusan jelentkezik. Visszatérése nem jár automatikusan a menzesz visszatérésével is, lehetséges, hogy arra még hónapokat kell majd várni.

TÚRY F. (2003): A táplálkozási magatartás zavarai (Evészavarok). In: FÜREDI J., NÉMETH A., TARISKA P. (szerk.): A pszichiátria magyar kézikönyve. Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest. 439-446.

TÚRY F., SZABÓ P. (2000): A táplálkozási magatartás zavarai. Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest.

TÚRY F., SZABÓ P., WILDMANN M. (1993): Anorexia nervosa: irodalmi áttekintés I. Történet, diagnosztikus kritériumok, epidemiológia, tünettan. Psychiatria Hungarica, 8 (4). 301-313.